Az S.K. Műhely egy nyitott kerámia műhely. A műhely 2000. szeptemberében nyílt azok számára, akik agyaggal szeretnének dolgozni szabadidejükben: Saját Kerámiát, Saját Kezűleg készíteni.
Tanfolyamok indulnak
felnőttek és gyermekek részére,valamint
angol nyelven is
Budapesten élő külföldiek számára.
|
Együttműködünk a XII. Kerületi Művelődési Központtal: az év folyamán örömmel agyagozunk a megbeszélt rendezvényeken.
Rendszeresen rendezünk kiállítást a
műhelyben dolgozók munkáiból
a XII. kerületi Polgármesteri Hivatal Folyósógalériáján és kiállítunk művészetterápiás kiállításokon. |
Az év folyamán várjuk azokat az
iskolás és óvodás csoportokat, akik szeretnének látni egy igazi kerámiaműhelyt, korongos bemutetóval
és szívesen agyagoznának velünk másfél órában. |
Előadásaink,
bemutatóink
egy-egy kerámiával kapcsolatos speciális témában is nyitottak.
|
A nyári időszakban táborokat szervezünk: gyermekek számára napközis
kézművestábort (vendégtanárok segítségével),
és felnőttek számára Budapesten és vidéken is speciális technikák, színes agyagok, illetve rakuégetések bevezetésével.
Lehetőségeket kínálunk szocio-, és művészetterápiás foglalkozások megvalósításához.
|
Szeretnénk, ha nálunk minden megtalálhtó lenne, ami
az agyag körül forog, ezért folyamatosan bővítjük a lehetőségeket.
A foglalkozásokat szakértő tanárok és alkalmanként meghívott vendégművészek vezetik.
Alkotni öröm! Az ötletek megvalósításához nyugodt szellemi légkört biztosítunk egy jól felszerelt műhelyben, ahová szívesen járnak, és jóhírünket messzire viszik! |