• посуда оптом
  • ландшафтный дизайн Днепропетровск
  • жалюзи Днепропетровск
  • откосы Днепропетровск
  • ремонт квартир Днепропетровск
  • мебель для аптек
  • квартира днепропетровск посуточно
  • ораторское искусство днепропетровск
  • тренинги днепропетровск
  • Az alkotás előnyei

    Szeretne egy új hobbyt megismerni és elsajátítani? Nem tudja, hogyan töltse szabadidejét hasznosan, mégis szórakoztatóan? Látogasson el műhelyünkbe és ismerkedjen meg a kerámiakészítés és a korongozás szépségeivel.

    Sokunkban él a vágy, hogy a két kezünkkel alkossunk valami szépet, valami maradandót. A kerámiakészítés erre a legtökéletesebb. Felszabadíthatja kreatív energiáit, megismerheti személyiségének egy új oldalát és új képességeket fedezhet fel önmagában. Alkotás közben a világ bezárul, nincsenek felesleges gondolatok és idegeskedés, elmélyedhet önmagában, megszabadulhat a hétköznapi stressztől és lehetősége nyílik kicsit feltöltődni és kikapcsolódni, nem mellesleg az embert mindig örömmel tölti el, amikor valami különleges készül a saját, két keze között. Az elkészített tárgyakat haza is viheti és otthonát is díszítheti velük, vagy akár saját készítésű ajándékként meglepheti velük szeretteit is.

    Amennyiben úgy dönt, hogy szívesen megismerkedne a kerámiakészítés fortélyaival vegye fel velünk a kapcsolatot és érdeklődjön tanfolyamainkról.

    Marcibányi téri Művelődési Ház - Pillanat Galéria

     

    English courses


    Valentín-napi kiállítás megnyitó


    Találkozás Csorba Simon Lászlóval


    Hogyan találkoztam Csorba Simon-Lászlóval?

    2004. január 15, péntek reggel 8.20 Szerdán délután elementáris erővel tört rám az a vágy, hogy leírjam az elmúlt két találkozás történetét Csorba Simonnal és az ő holdudvarával, a Valentin- ház embereivel. Olyannyira, hogy Zsoltot, a férjemet is bele akartam vonni a munkába, mint gépírót, hogy gyorsabban haladhassak. Talán csoda, de elsőre igent mondott, ám végül én nem találtam rá időt idáig. Most viszont magam írom. Ez sok energiát vesz el tőlem, de majd visszakapom: talán a gyerekekkel való foglalkozásokhoz hasonlítható. Különben is, amióta agyaggal foglalkozom, arra a felismerésre jutottam, hogy minél többet dolgozom, annál több energiám lesz, ahelyett, hogy fogyna, illetve, a veszteség csak pillanatnyi, a végeredményből származó öröm, pedig tovább él.

    Simonról 3 vagy 4 évvel ezelőtt hallottam először. Anya nyomta kezembe a Hogyan? című könyvét. Ők már régebbről ismerték egymást, talán, mint művész és galériás? Nem tudom. Engem mindenesetre nagyon érdekelt a téma, mert akkortájt fejeztem be egy szakdolgozatot, egy nyitott kerámiaműhely megalapításáról, melyben terápiás munkát is terveztem. Az agyag, mint művészetterápiás anyag szerepét jómagam is körüljártam, sokat olvastam és írtam is róla. Szerettem volna ilyen munkában részt venni, de nem tudtam HOGYAN. A Csorba könyvet "faltam", aztán letettem, jóval később kölcsönadtam Riának, aki műhelytársam lett, és keramikusként rajztanár szakon szintén az agyag terápiás hatásairól írt. Vele együtt és külön- külön is kerestük a lehetőséget egy ilyen segítő csoport kialakításához, de eddig mindig valamilyen akadályba ütköztünk.

    Az én elképzelésem mindig is az volt, hogy a műhely életét szeretném gazdagítani, oly módon, hogy hozzánk jönnek az alkotni, agyaggal dolgozni vágyók. Simont akkoriban azért nem kerestem meg, mert egyrészt, bár Lammel Ilona keramikus művész, Simon értő társa a munkában még a könyv megjelenése előtt meghalt, úgy gondoltam ez már egy működő dolog, nyilván van, aki ezt a csodálatos munkát tovább vigye, másrészt a célom nem az volt, hogy én menjek külső helyszínre, hanem, hogy az S.K. Műhely teljen meg élettel. Hiszek a "kimozdítás" erejében, és most remélem sikerül megvalósítanunk az OPNI VALENTIN- HÁZ BETEGEINEK KÜLSŐ MŰHELYBE VALÓ KIHELYEZÉSÉT, melyet önmagában is terápiás hatásúnak gondolnak és ezen a ponton gondolataink, céljaink összetalálkoznak.

    Hogyan is találkoztunk? Karácsony előtt a Duna galériában nyílt meg Csorba Simon kiállítása, ahova Anya hívott minket, hogy kedves, halk szavú emberekkel találkozzunk, szívet melengető zenét hallgassunk, megismerjük Simont és festményeit, grafikáit és persze Őt magát. A ceremónia után, már féllábal hazafelé megemlítettem Simonnak, hogy olvastam a Hogyan?-t -amin igen meglepődött, és hogy történetesen egy nyitott kerámiaműhelyt vezetek, amin ő kapva- kapott. Meghívást kaptam a Valentin-házba és én is hívtam őt az S.K. Műhelybe. Telefonszámokat cseréltünk és én azzal az örömmel mehettem haza, hogy ma egy kis csoda történt.

    2004. január 7., szerda 10.15h Tizenöt perces késéssel érkeztem a "Lipótra", annak ellenére, hogy több dolog is ellene dolgozott. Szeretettel fogadtak, mindenkivel kezet fogtam, bemutatkoztunk. Nem lehettem soha biztos, hogy beteggel, vagy foglalkoztatóval állok-e szemben. Csak a szemek beszéltek. Nem tudok sokat az epilepsziáról, de láttam már rohamot lezajlani és nehéz volt feldolgozni a hozzá kötődő megijedést és tehetetlenséget, de főként azt, hogy váratlan helyen, pillanatban történik, és olyan valakivel, akiről nem tudod, hogy beteg. Ez a nem tudom érzés egyre inkább elhatalmasodik rajtam, amikor már a pszichiáterrel a jobbomon ülünk egy nagyon hangulatosan berendezett szobában, ami az irodájuk. Most már tudom, hogy akikkel eddig találkoztam voltak a betegek, de abban nem lehetek biztos, hogy a most bent ülő emberek között nincs-e ilyen. Bizonytalanságomat egy szép arcú, nagyon csinos lány erősíti, aki nagyítóval olvas, még a megbeszélés alatt is. Később tudom meg, hogy ő gyengénlátó betegként szociális munkás. Itt ismerhetem meg a pszichiáter orvosukat és a többi foglalkoztató munkatársat is. Beszélgetésünk baráti, és a doktornő is áldását adja egy S. K. MŰHELYbeli találkozóra, ahová a betegekkel jönnének. A történet innen a MŰHELYben folytatódik.

    Az S.K. Műhely és a Valentin ház kapcsolata

    Az S. K. Műhely 2000 szeptembere óta működik a Sas hegyen, Budán magánvállalkozásként. Az eltelt évek során, melyet a műhelyben végeztem, mint az agyaggal való alkotómunkát segítő tanár, megtapasztalhattam azt, hogy az AGYAG adta szabadság csodálatos energiákat, rejtetett képességeket szabadít fel. Az agyaggal való munka - függetlenül attól, hogy egészséges, vagy beteg emberekről van-e szó, felnőttekről-e, vagy gyerekekről - anélkül is terápiás hatású, hogy kifejezetten annak neveznénk. A különböző művészeti ágak pszichiátriai betegek kezelésébe való bevonásáról sokat hallottam és olvastam már, de szerettem volna részt vállalni a segítő munkában magam is. Erre nyílt lehetőség az együttműködés kapcsán.

    A Műhely kapcsolata az O.P.N.I. Valentin házával, ahogy ez lenni szokott, emberi kapcsolatok szövevényén keresztül bontakozott ki. Először egy kiállítás megnyitóján találkoztam Csorba Simonnal. Valójában hírből, és a "Hogyan" című könyve alapján már rég óta ismertem. Nem kerestem a találkozást, de tudtam, hogy amikor itt az ideje úgyis bekövetkezik és fogunk valamilyen formán együtt dolgozni. Így is lett. Az első személyes találkozást hamar követte a második, amikor is az S. K. Műhely nevében kerestem fel a Valentin házat, ahol Simon, mint művészetterapeuta dolgozik. A többek között epilepsziával élő betegekkel való beszélgetés, az üvegműhely munkáinak megcsodálása után a "ház" vezetőivel ültünk össze megbeszélésre, hogy végiggondoljuk, milyen munkakapcsolatot alakíthatnánk ki. Többféle ötlet is felmerült. Meg is állapodtunk egy viszontlátogatásban.

    Rédly Mária keramikus iparművész társammal együtt izgalommal vártuk vendégeinket. A nagy munkaasztal körül mindannyian elfértünk: betegek, foglalkoztatók, tanárok, művészek. A bemutatkozások után újból végigbeszéltük hogyan dolgozhatnának, alkothatnának nálunk néhányan a Valentin házból. Azt a lehetőséget el kellett vetnünk, hogy egy csak számukra kialakított csoportot indítsunk, mivel a betegeknek nincs munkaviszonya, ezért önállóan nem tudják fedezni az órák költségeit.

    Mivel az S. K. Műhely nem kap támogatást ilyen célokra és a műhely üzemeltetése költséges, csak fizető tanítványokat tudunk vállalni. A lelkesedésünket azonban ez nem törte le. A cél mindenképpen az volt, hogy ne mi menjünk oda foglalkozásokat tartani, hanem tőlük kerüljenek át hozzánk olyan betegek, akiknek szükségük lenne arra, hogy a megszokott „burokból” kikerüljenek. Azáltal, hogy egy új elfogadó, inspiráló közösségbe kerülnek, tele sikerélménnyel, megtapasztalhatják, hogy van élet a kórházon kívül is.

    A megoldás megszületett. A már meglévő délelőtti csoportomba befogadtuk K. Andrást és estére R. Mártát szándékosan külön csoportba osztva őket. Kettőjüket egy díjért. Nagy öröm volt számomra, hogy kezdhetjük a közös munkát, hiszen évek óta több helyen is próbálkoztunk kifejezetten művészetterápiás kapcsolat kialakításával, de hiába. Legtöbbször azért nem sikerült, mert a betegekkel foglalkozó intézmények saját ilyen jellegű csoportot működtetnek, és nincs meg a szándék, vagy lehetőség arra, hogy külső helyszínre menjenek.

    A vállalás részünkről és részükről is komoly kihívást jelentett. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel a betegségükkel kapcsolatban és féltem, hogy felelőtlenség volt részemről olyanba vágni a fejszémet, amihez talán nem is értek. És mi lesz, ha ők és az agyag nem szeretik egymást és nem születik meg a mindent feloldó csoda: az alkotás öröme. Nem tudhattam milyen lesz az új csoporttag fogadtatása, bár a régiek mindannyian támogatták döntésemet.

    András még inkább izgult, és bizonyos, hogy el se jött volna az első alkalommal, ha nem jön vele Cs. Kinga szociális foglalkoztató. Érkezésükkor a "vak vezet világtalant" kifelezés jutott eszembe, hiszen Kinga erősen gyengénlátó, egyedül nem is talált volna hozzánk, mégis ő nyújtott lelki támaszt Andrásnak. Bár Cs. Kinga csak kísérőként érkezett, neki is adtam agyagot a kezébe. Az ő bizonytalansága jót tett Andrásnak. Mellette nem érezhette magát ügyetlennek, és egyedüli kezdőnek sem a csoportom többi tagja mellett. Nekem is támaszként hatott azzal, hogy ő ismerte Andrást és a betegségét. Kinga még kétszer elkísérte Andrást, de többször erre nem volt szükség. Olyan odaadó szeretettel, figyelemmel, gondoskodással fogadták be a többiek az egyetlen fiú tagot, hogy már szinte irigyeltem is.

    András kezdeti bizonytalansága, félelme az agyaggal és a többi emberrel kapcsolatban feloldódott. Legtöbbször konkrét ötlettel érkezik, és azokat segítjük megvalósítani. Szereti, hogy az agyag hajlékony, nem olyan merev, mint az üveg, tetszik neki az is, hogy menet közben javítható. Fontos számára, hogy színekkel dekorálható és hogy a tárgyak a sajátjai lesznek. Mindegyik jól sikerült idáig és ez kihat a további munkáira is. Elkészült tárgyaira jellemző a megtervezettség, és az aprólékos kidolgozottság erősen remegő kezeinek ellenére is.

    Ami az igazi siker szerintem, hogy önállóan csoportot váltott, új társaságba is beilleszkedett, nem bánja, ha a betegségéről kérdezik; sőt tanárt is cserélt, kipróbálta hol érzi jobban magát. Amelyik csoportból kimaradt, mindig hiányolták. Kár, hogy a váltások miatt egyelőre nem alakulhatott ki szoros emberi kapcsolata rajtunk, a tanárokon kívül.

    Időközben sikerült munkába állnia, és büszke volt rá, hogy ezentúl kifizetheti a tanfolyami díjat. Sajnos egy roham után megszűnt a munkaviszonya és kerámiázni sem jött hetek óta, de tudom, hogy rengeteg dolga van az üvegműhelyben, hiszen készülnek a Művészetterápiás kiállításra.

    Az S. K. Műhely a múlt évi bemutatkozása után ismét meghívást kapott a Valentin-napi III. Művészetterápiás kiállításon "poszteren" való bemutatkozásra a Marczibányi téri Művelődési központ Pillanat Galériájába.

    Megtiszteltetésnek vesszük, hogy három alkotó munkájával is szerepelhettünk a V.A.M. Design Galériában rendezett Művészeti Műhelyek szerepe a terápiában c. kiállításon is, ahol András mellett még két, évek óta a műhelyünkben alkotó, fogyatékkal élő ember munkáit is bemutattuk.

    Budapest, 2005. február
    Ferenczyné Saás Kinga
    műhelyvezető

     
       

    V.A.M. Design Center


    Művészetterápiás kiállítás


    Kiállítók


    F. Zoltán, K. András, O. Lajos


    F. Zoltán

    Született: 1979. október 9.
    Iskolák, képesítések:
    Virágkötészeti szakmunkás, Kertészeti szakmunkás
    Munkahely: alkalmi kerti, kertészeti munkák

    Kerámiával 13 éve kezdett foglalkozni, 12 éves korában a BMK-ban. Erre Édesapja beszélte rá, aki maga is művész ember volt. Úgy ment oda, mint akinek a "fogát húzzák", de úgy megszerette, hogy átkérte magát a felnőtt csoportba, ahol jobb volt a "munkamorál". Az S. K. Műhelybe egy nyári tanfolyam során került át 2002-ben. Mivel hamar egyértelművé vált, hogy nálunk a munkához való feltételek lényegesen jobbak, például színes, samottos agyagok, széles mázválaszték, speciális technikák és égetések, így nálunk maradt. Mindemellett úgy érzi, hogy több odafigyelést kap tanáraitól és jól beilleszkedett a többiek közé. Munkáit pedig megbecsülik. Zoli egyéni stílusa azonnal megmutatkozott. Máséval összetéveszthetetlen tárgyai azok, amelyek hurkatechnikával készülnek - összesimítás nélkül. Az agyaghurkák addig tekeregnek - hol tálat, hol vázát alkotva - , míg ki nem adják egy előre kiválasztott vers vagy monda szövegét - rovásírással. Aki ezt az abc-t nem ismeri, annak érthetetlen vonalkák sorozatának, vagy sormintának tűnhet, amit lát. Ha tudni akarjuk jelentésüket, át kell írnunk azt az iskolában tanult ábc betűivel. A "rejtjeleket" meg kell hogy fejtsük, ezekkel a tárgyakkal, akárcsak az alkotójukkal, foglalkoznunk kell. Zolinak pedig foglalkoznia kell valamivel, és ez a kerámia, amihez elhivatottságot érez. Számára a rovásírás egyszerű, a szöveg érthető, viszont a mi betűink és számaink gondot okoznak neki. Gyakran kimarad, felcserélődik egy-egy betű, ha az iskolában tanult, számunkra ismerős jeleket használja. Csodálatos az, ahogy ő megtalálta azt a formát, amivel a leginkább kifejezheti érdeklődési területét, a történelmet és kultúrtörténetet, és ezáltal minket is gazdagít!
    Csodáljátok és olvassátok/értelmezzétek nagy figyelemmel!


    K. András

    Iskolák, képesítések:
    bőr- és ruhakészítő szakmunkás, varrógép műszerész, gimnáziumi érettségi, számítógépfelhasználói tanfolyam
    1996 óta 67%-os rokkantnyugdíjas

    Kerámiával két évet foglalkozott, a S.K. Műhelyben. Így írt, amikor megkértem, foglalja össze mit jelent számára, hogy nálunk dolgozhat:
    "Kezdetben nem szívesen jártam az S. K. Műhelybe, mert nem ismertem az agyagot, nem is gondoltam, hogy valamikor is képes leszek dolgozni vele, és különben is rászoktam az eddigi üvegműhelybeli elfoglaltságaimra. (Az OPNI Valentin házának sikeres műhelye volt.) Ezután láttam, hogy már az agyagot is tudom kezelni, sőt ami a legfontosabb, az elképzeléseimet, ötleteimet nem kívülről veszem át, hanem saját kreativitásomnak köszönhetem. Nem szeretem, sőt mereven elzárkózom mások munkáinak másolásától! Tetszik, hogy az agyag nem olyan merev, mint az üveg, és menet közben javítható. Fontos, hogy eddig még egyik darabom sem ment tönkre, ez pedig buzdítóan hat a következőekre. Nagyon szeretem a két oktatót, mert engem is szeretettel fogadtak, minden tudásukat igyekeznek átadni, hogy amit csinálok, annak jó eredménye legyen. A társaság az én szemszögemből nézve túl változatos, alig ismerek belőlük valakit név szerint, mert ritkán tudok bekapcsolódni beszélgetésekbe, többnyire elzárkózottan dolgozom. Továbbra is tervezem, hogy magasabb szintű tudást szerezzek a kerámiaművészetből, de ehhez még sokat kell tanulni. Feszélyezettnek érzem magam, többek között kiváltságos helyzetem miatt, ami abból adódik, hogy nem kell fizetnem, amíg munkahelyem nincs. Tervezem, hogy amit megtanultam, átadhassam betegtársaimnak."
    Sajnos Az OPNI megszűntével Andrással is megszakadt a kapcsolat, de munkái számos kiálításon szerepeltek azóta is.


    O. Lajos

    hajléktalan

    25 év alatt többször búcsúzott el az agyagtól, de nem csak az agyagtól, hanem a rajzolástól is. Művészeti szakiskolában tanult Pécsett, a Zsolnai Gyárban évekig gyakorolta is a szakmát. A művész élet Párizsig repítette; most hajléktalan, súlyos beteg. Útja a Valentin-házon keresztül az S. K. Műhelybe vezette. Itt fogott kezébe agyagot újra hosszú idő után. Fiatalnak, szinte gyermeknek érezte magát, miközben pécsi éveiről beszélt, de fájó emlékeket feszegettünk, amikor elvált feleségére emlékezett, aki fazekas ma is. "Az élet egy színes álmodás" - idézi Lajos az egyik betegtársát. "Néha mintha én is álmodnék - folytatja, de a fájdalmak megfoghatóak. Most ezek a gátjaim. Nem ennyit szeretnék csinálni, hanem százszor ennyit. A szociális problémák megölik a lelket, az alkotóerőt. Ha ezek megoldódnának, teljes gőzzel dolgozhatnék. Az én álmom az volt, hogy legyen egy kis házam műhellyel szobrászkodáshoz, grafikához, melyekhez van érzékem. Ám ezekről nem beszélni szeretnék, hanem ALKOTNI!!! Mi maradt belőlem meg? Mennyire roncsoltam szét magam?"teszi föl e kérdéseket Lajos maga.

    Legyenek erre válaszok a kiállított munkái!

    Valentin-napi Művészetterápiás Kiállítás 2005, Marczibányi téri Művelődési Központ
    O. Lajos rendszeres látogatója volt a műhelynek. Új szárnyakat kapott, melyeket a múltjából kerített. Az agyagozás biztos talajt jelentett számára, és hamarosan ő lett az OPNI Valentin-házában a kerámia szekció vezetője.

     
       


    Copyright 2009 - WUP Design - Web Studio